Mózes pedig miközben jön lefele a hegyről az intenzív teológiai tanulmányából, és hozza nagy boldogan az Isten keze munkáját, (én el tudom képzelni, hogy így lehetett) lelki szemei előtt látta a várakozó sokaságot, akik alig várják, hogy hallják a törvény szavait, és szaladnak haza, hogy rögtön teljesítsék. (legalábbis én ezzel a naiv optimizmussal szoktam a vasárnapi prédikációmra készülni...) Teológiai tanulmányaimat elvégezve körülbelül engem is az a meglepetés ért, mint Mózes példaképemet. A nép a közelébe se jár a magasztos dogmatikai elképzeléseinknek és az egyházról megalkotott álmunknak, hanem a megfogható és látható körül bulizik, szép magyarul megmondva. És lehet én is azt csinálnám a helyükbe, ha Isten nem hív el egy időre a hegyre, és nem tömi tele a fejem magasztos dolgokkal. Most nem tudom, hogy ebben az esetben Mózes követendő példa-e abban, hogy odavágja a drága mennyei nyomtatású táblákat a földhöz. Az én női szívem az ilyen felelőtlen esztétikai elpusztításnál mindig összeszorul. Meg azt se hiszem, hogy Jézus szeretet parancsa után ildomos-e tömeg mészárlást rendezni. Valószínű nem ez a brutális mód a megoldás. De abba se tudok teljesen belenyugodni, hogy félre tesszük szépen az ideákat, mivel azok úgyse ebbe a világba tartóznak, és finom tapintattal próbálunk a buli közepette (amit sokszor az épp az egyház szervez), csendesen jó útra vezetni eltévedt báránykáinkat. A kemény teológia majd vár szebb napokra. Egy ideje rájöttem, hogy az Ószövetség kemény törvényei és a sok vérengzésnek, akkor és ott megvolt a helye és szerepe. Nem volt más lehetőség, arra, hogy az istentisztelet, a kultusz tisztán maradjon. Sőt még ez sem volt elég. Annak az ideje, hogy a környező népek megismerjék Istent, az most van. Mondjátok meg, mit tegyek a mennyei táblákkal, egyre nehezebbek lesznek...
