Még tanulom ezt a blogozó szakmát, de valami azt súgja, hogy jó barátok leszünk. Bár meg kell mondjam nehezen szánom rá magam. Valahol elég csak átélni a dolgokat, de már leírni duppla fáradság. Hátha megéri.
Alapvetően szeretek mesélni... szeretem becsomagolni, kicsomagolni, körbejárni azt ami történik velem. Érdekes kiállítás az életem. Méretekben lassan utólérem a Louvre-t. Hála Istennek az én muzeumom nemfogal akkora helyet, és ennek a titkát nem a elektonika világában kell keresni, még a neurologia se fedte fel annak a softvernek a titkait, amik bennünk müködnek.
Uff. alig kezdek el írni máris elkaladozok. frusztrál az érzés, hogy nem igazán tudom, hogy most mi van bennem. Egy pillanat sincs mikor tökéletesen felfognám magam. Hogy lehet így élni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése