Most megfogalmazódott bennem valami, miközben a Mózes 4. könyvének a magyarázatát olvasom. Épp az a fejezet van terítéken, mikor Mózes fenn volt a hegyen 40 napig közben pedig a nép arany borjút készítettet a készséges Áronnal. Ez az Áron igazi pap volt. Ezt kéri a nép, ezt csináljuk. Ő sokkal közelebb volt a nép életéhez, mint Mózes. Őreá ezért ritkábban panaszkodtak. Áron egy igazi realista volt. Mózes az idealista. Valahol megértem, hogy engedett a nyomásnak, és érdekes módon ő megmenekül a csapás alól, pedig ő készítette az aranyborjút és Isten mégis megkíméli az életet. Nem értem itt az Urat...
 Mózes pedig miközben jön lefele a hegyről az intenzív teológiai tanulmányából, és hozza nagy boldogan az Isten keze munkáját, (én el tudom képzelni, hogy így lehetett) lelki szemei előtt látta a várakozó sokaságot, akik alig várják, hogy hallják a törvény szavait, és szaladnak haza, hogy rögtön teljesítsék. (legalábbis én ezzel a naiv optimizmussal szoktam a vasárnapi prédikációmra készülni...) Teológiai tanulmányaimat elvégezve körülbelül engem is az a meglepetés ért, mint Mózes példaképemet. A nép a közelébe se jár a magasztos dogmatikai elképzeléseinknek és az egyházról megalkotott álmunknak, hanem a megfogható és látható körül bulizik, szép magyarul megmondva. És lehet én is azt csinálnám a helyükbe, ha Isten nem hív el egy időre a hegyre, és nem tömi tele a fejem magasztos dolgokkal. Most nem tudom, hogy ebben az esetben Mózes követendő példa-e abban, hogy odavágja a drága mennyei nyomtatású táblákat a földhöz. Az én női szívem az ilyen felelőtlen esztétikai elpusztításnál mindig összeszorul. Meg azt se hiszem, hogy Jézus szeretet parancsa után ildomos-e tömeg mészárlást rendezni. Valószínű nem ez a brutális mód a megoldás. De abba se tudok teljesen belenyugodni, hogy félre tesszük szépen az ideákat, mivel azok úgyse ebbe a világba tartóznak, és finom tapintattal próbálunk a buli közepette (amit sokszor az épp az egyház szervez), csendesen jó útra vezetni eltévedt báránykáinkat. A kemény teológia majd vár szebb napokra. Egy ideje rájöttem, hogy az Ószövetség kemény törvényei és a sok vérengzésnek, akkor és ott megvolt a helye és szerepe. Nem volt más lehetőség, arra, hogy az istentisztelet, a kultusz tisztán maradjon. Sőt még ez sem volt elég. Annak az ideje, hogy a környező népek megismerjék Istent, az most van. Mondjátok meg, mit tegyek a mennyei táblákkal, egyre nehezebbek lesznek...